MTK Budapest – SZKSE 91-57

Regionális junior bajnokság
MTK Budapest – SZKSE 91-57
20-13, 28-7, 20-19, 23-18

Alig 14 órával a nagykőrösi meccs után már újra pályán voltak a lányok. Az első negyedben még tudtunk koncentrálni, és úgy tűnt, hogy egy jó kis meccset fogunk játszani újra. Aztán a második negyedben sajnos főleg fejben elfáradtunk. Sorba jöttek a gyors bekapott kosarak. Nem tudtuk megszerezni a saját palánkunk alatt a lepattanókat, amiket az MTK sorban visszatett, és pontra váltott.
A második félidőben továbbra sem tudtuk megoldani a védekezést, de legalább a támadásaink kicsit feljavultak. Ugyan reális esélyeink nem voltak sajnos a győzelemre, de nem adták fel a lányok, és a második félidőben megmutattuk, hogy tudunk kosarazni.
A játékvezetői páros egyik tagja nem igazán tudott felnőni a mérkőzéshez, így ítéleteivel mindkét csapatot felváltva borította ki, illetve késztette hangos nevetésre.
Gratulálok lányok! Főleg a második félidőhöz.
Besibá