Országos regionális bajnokság
Budaörsi DSE- Százhalombattai KSE 49:87 ( 11-20,17-14,12-28,9-25 )
Vasárnap délutáni mérkőzésünk kicsit álmosan kezdődött. Egy alacsonyabb szerkezetű csapat ellen játszottunk. Bár megnyertük ezt a negyedet , de nem igazán használtuk ki magasság fölényünket.. Hagytuk hogy betörések után könnyű kosarakat szerezzenek a magas embereink között. Támadásban ötlettelen játékot mutattunk. Össze-vissza dobáltunk, sima ziccereket hagytunk ki, átdobáltuk a gyűrűt és még lehetne sorolni a hibákat. A második negyed az elsőt is felül múlta. Az még rosszabb volt. De talán a hatalmas fault különbség volt ami igazán rányomta a bélyegét a játékra. 9:2 es fault aránnyal álltunk. Már nem mertünk semmit védekezni. Ez miatt a 2. negyedet el is veszítettük.Jól jött a félidőben a pihenés. A játékvezetőkkel történt konzultáció után, a második és harmadik negyed már egy pörgősebb képet mutatott. Itt már végre tudtunk játszani. Nagyon sok labdát szereztünk, könnyű kosarakat szereztünk indulásból. Sikerült bedarálni Őket és a két negyed alatt beállítottuk a 38 pontos különbséget.
Legjobb dobók:
Szabó Márk 30 pont
Vallyon Mihály 18/3 pont
Takács Márton 15/3 pont
Szarka Bence 14 pont
Likovics Alex 6 pont
Farkas Dániel 4 pont