SZKSE-Villámok Junior

Százhalombattai KSE – BEAC-Újbuda KA/B  68-53  (25-6; 16-14; 11-16; 16-17)

Már az első negyedben sikerült eldönteni a mérkőzést. A hátralévő negyedekben már kiegyenlített küzdelem folyt.

Edzői nyilatkozat:
A mérkőzés nagyon jól indult, majd a 2. negyedben már látszott a megtorpanás, bár a félidőre így is 21 ponttal vezettünk. A 2. félidőben nagyon hullámzóvá vált a játékunk. Sokszor feleslegesen rohantuk el a támadásainkat, melyeket így kisebb-nagyobb hibák miatt nem sikerült pontosan befejeznünk. A 4. negyed 5. percében már 7 pontra is lecsökkent a különbség. Ekkor az időkérést követően rendeztük sorainkat, és a letámadó zónánknak köszönhetően 10:0-ás etapot produkáltunk. Innen már a BEAC nem tudott újra felállni, így a mérkőzést 15 ponttal zártuk.
Talán ez a hektikusság annak is köszönhető, hogy 3-an betegséggel küszködtek, ketten pedig kisebb-nagyobb sérüléssel vállalták a játékot, ill. a csapat egyik meghatározó játékosa is hiányzott.
Gyors regenerálódásra lesz szükségünk, hiszen csütörtökön 18 órakor itthon fogadjuk a csoport egyik legerősebb csapatát, a Vasas Akadémiát.

Legjobb dobók: Lendér Lilla 19, Strupka Renáta 13, Kazár Hannah 13, Tánczos Tímea 10

10-08-merkozes

10-08-stat

Tabella:

10-08-tabella